NA DE SZORACSI...!: Ízelítő - Testvériség plusz egy kis napi motivésön íróknak

2057. november 20.

Madison Knightly őrült módjára rohant le a lépcsőn a menzán lévő húgához, aki épp egy asztalnál ülve rágcsált egy zöld almát.

- Találtam még egy brossúrát! - rikantotta és ledobta magát testvérével szemben. - Holnapután lesz a nyílt nap, elmegyünk?

Alison fáradtan pillantott ikertestvérére, aki megszólalásig hasonlított rá, csak öltözködésben különböztek, mivel Madison kékeszöld melegítőfelsőt és fekete farmert viselt sportcipővel, Alison pedig fekete harisnyát, térdig érő szoknyát és csíkos felsőt barna bakanccsal. Haja barnásvörös fürtökben lógott a jelenleg kipirult, kerek arc körül és mogyoróbarna szemei izgatottan csillogtak, ahogy kérlelve nézett a húgára.

- Ez már hanyadik suli lesz? Már így is hárommal több iskolát néztünk meg, mint amennyit a házirend engedélyez.

- Ahj már, ki törődik azzal? Egy csomóan mentek már nyolc sulit is megnézni és mindenütt leigazolták a napot! Sőt, Dennis Barrington már a tizenkettedik sulit nézi meg! - Madison ingerülten legyintett.

- De őt a szülei viszik mindenfelé... Egyébként is, miért akarsz még egyet megnézni? Azt mondtad, jó lesz a Broughton, a tesi szak tetszett...

- Mert érzem, hogy ez az a suli, amit keresek. A nagybetűs ISKOLA, az alma mater...

- Ezt már hatodszorra hallom - harapott bele megint az almájába Alison.

- De ez most TÉNYLEG az! - erősködött az idősebbik iker. - Kérlek, menjünk el a nyílt napra, légyszí...

Alisonra mindig hatni tudtak a kiskutyaszemek, most viszont igyekezett megkeményíteni a szívét.

- Melyik suli? - kérdezte bizonytalanul.

- Wallace High School, hallottál már róla? - csillant fel Madison szeme.

- Nem... Wallace? William Wallace-ről nevezték el?

- Ki másról? - vigyorgott az idősebbik. - Edinburgh-ban van, egy bentlakásos suli...

- Ki hitte volna - morogta Alison. - Gondolom nem több húsz évesnél.

- Igen, elég új... azok között a sulik között van, amiket a háborús időszak után alapítottak. A képzési kínálat...

- Mutasd azt a papírt - szólt közbe a fiatalabbik, s a brossúráért nyúlt.

Gyorsan átfutotta a vörös papírra nyomtatott szöveget. Az elején öles betűkkel az iskola neve és jelmondata díszelgett:

Wallace High School

Egy generáció az új világért.

Alison furcsa bizsergést érzett gyomra tájékán, mikor elolvasta a szlogent. Úgy tűnt, ez is egy az iskolák általános, bölcselkedő, sznobizmusba fulladt jelszavai közül, melyek inkább hatnak üresnek, mint szimbólumokkal telinek. Ám ezúttal kétség sem férhet hozzá, gondolta, hogy ez egy valódi jelmondat, ami talán többet sejtet, mint az első látásra tűnhet.

Azt még nem tudta, miért érzi ezt, de biztos volt benne, hogy ez az iskola még tartogat meglepetéseket.

- Na, hogy tetszik? El kell mennünk, igaz? Ugye?!

- Feltétlenül - bólintott Alison komolyan.

Madison elvigyorodott, majd elővette ő is a saját almáját és ünnepélyesen beleharapott.

---------------------------------------------------------------

Ez volna az egyik "miniepizód", amelyben két leendő középiskolás leányzó először találkozik a Wallace High School nevével. A másik két nappal később, a kérdéses iskolában játszódik a nyílt napon.

---------------------------------------------------------------

2057. november 22

Frank Taylor mindig is imádta a nyílt napokat. Óriási volt ugyan a lebukás veszélye, elég volt egy apró elszólás, egy kicsi figyelmetlenség, és mindennek vége lehetett volna. Viszont bízott a tagokban; nem véletlenül őket vették fel.

Sajnálta azokat, akiknek az elutasító papírokat tartalmazó borítékot kellett elpostázni, de csak a legígéretesebb embereket vehették fel. Frank tudta, ha ezek a fiatalok tudnák, miből maradnak így ki, nem tudnák eldönteni, mázlijuk vagy balszerencséjük van-e, hogy nem vették fel őket. A szóbelin dőlt el tulajdonképp minden.

Frank elmosolyodott, amikor Abigail Jeffery rákacsintott, majd elindult az aulában várakozó szülők és diákok felé. Grace Johnson is megjelent egy halom papírral az ölében, s követte Abigailt.

- Hihetetlen, mi? - horkantott mögötte egy magas, talpig feketébe öltözött fiú, s kivette a szájából a megrágcsált fogpiszkálót.

- Marcus - biccentett Frank, mikor megfordulva felismerte a jövevényt, majd lekapta a másik fejéről a jókora, vörös baseball sapkát, felfedve a fiú ragyogó kék szemeit. - Még erre az alkalomra se szereztél be egy fekete cilindert? McCulloh le fog cseszni.

- Kit érdekel az a vén banya? - vont vállat Marcus Blake. - Add vissza!

Frank vigyorogva barátja fejébe nyomta a sapkát. Tudta, hogy utálja, ha hozzáérnek ahhoz a ruhadarabjához, hiszen harmadik éve volt a szobatársa.

- Na, mi olyan hihetetlen?

- Az, hogy mindig bedőlnek ennek - bökött Grace felé Marcus, aki épp egy szőke fiút állított meg és egyszerre kezdett el beszélni a lánnyal. - "Ne haragudj, hogy zavarlak, egy kérdőívet szeretnék kitöltetni Veled. A téma a fiatalok véleménye az oktatásról, a tanuláshoz, iskolához való hozzáállása: tudod, mi a Wallace High Schoolban nagyon fontosnak tartjuk, hogy egy olyan környezetben tanuljunk, ami a szülőknek - itt mindketten mosolyogva beiktattak egy főhajtást -, a tanároknak, és persze a diákoknak is a lehető legmegfelelőbb. Na meg persze az országos tanulmányhoz is kell. Teljesen anonim és mindössze öt percet vesz igénybe, rossz válaszok pedig nincsenek."

Frank elismerően nézett barátjára, mire Marcus felmorrant:

- Ne nézz úgy rám, mintha valami zseni lennék, Frankie! Tavaly összesen ötvenhárom alkalommal töltettem ki ezt a tesztet diákokkal meg egy-két akadékoskodó szülővel. Annyira átlátszó pedig! Kábé kétévente változtatjuk a témát, az indokot meg a szöveget, de egyszer se tűnt fel nekik, egy furcsállkodó pillantást se kapunk! Maximum azoktól az anyukáktól, akik a széltől is óvják méhük legkedvesebb gyümölcsét… Ennyire vakok az emberek?!

- Azt látják, amit látni akarnak. Légy elnéző velük szemben. A helyükben te rájönnél, hogy itt többről van szó közvélemény-kutatásnál, egy iskolai projektnél?

Szórakozottan pillantottak egy vörös hajú lányra, aki tollat keresett édesanyja táskájában.

- Milyen könnyen át lehet verni őket - motyogta Frank.

- Igen, könnyen - bólintott Marcus, majd mikor barátja arcára pillantott, szavai keményen pattantak. - Ugyan már, te is átestél ezen, túlélted? Fájt? Netán maradandó károsodást szenvedett az idegrendszered és a lelki fejlődésednek is ártott?

- Persze, de... Vajon helyes-e? Átverjük az embereket, pont azt tesszük, amit ebben a rendszerben utálunk! Becsapjuk őket, pont, mint…

- Nehéz gyengébb, de becsületes eszközökkel harcolni, ha az ellenség az erősebb, tisztességtelen fegyverhez nyúl. - Marcus hangja immár fagyos volt.

Frank érezte, hogy jobb, ha elhallgat, és inkább annyiban hagyta a témát. Pár percig emésztgette a hallottakat, majd megjegyezte:

- Fogadni mernék, hogy jövőre te leszel a vezetőnk.

Marcus vonásai kissé ellágyultak.

- Igazad legyen.

---------------------------------------------------------------

Van még több rész is, de azokat még tartogatom magamnak (meg a többieknek, akik már eddig is olvastak tőlem :3) és persze mindenhol javítgatok...

Írni könnyű. Csak le kell húzni a rossz szavakat.

És mivel most találtam egy pár képet és idézetet az írásról, szúrok be ide párat~

Ez a kedvencem:

Mivel nem tudnám szépen lefordítani, itt a jelentés (innen szedtem):

Az ember mindaddig nem válik íróvá, míg szokássá nem tette az írást, és ez a szokás megszállottsággá nem vált. Az írás legyen megszállottság. Legyen éppolyan szerves, testi és lelki szükséglet, mint a beszéd, az alvás vagy az evés.

Tökéletes megfogalmazás. :3

Továbbiak: