Hiányzik

Gondoltam írok most egy kicsit, már tervezem egy ideje, csak nem tudom, miről kéne beszámolnom. xD Semmi sem történik, ebbe egy kicsit bele is untam és kezdek egy olyan lehangoltságba esni, amit akkor érzel, ha céltalanul tengődsz és minden egyes nap ugyanazt a nagy semmit csinálod. Mondjuk próbálok az internet és a gép adta lehetőségekkel élni, beszélgetni a többiekkel, pl Yume meg Fló voltak is itt azóta. Előbbivel még erdőztünk is hosszú idő után először. nagyon kellett már. :3 Flóval meg nosztalgiáztunk egyet... igen.

Hiányzik az elmúlt három év.

Ugye öcsém is most hatodikos, hamarosan suliválasztás, a következő év végi jegye már beleszámít a felvételibe, ráadásul mivel anya most 6+2-ben, három műszakban dolgozik, képtelen annyi figyelmet szentelni a gyereknek, amennyi szükséges lenne, így a jó irányba terelés egy része rám hárul. És hát felhozódott, hogy miket szeret, merre orientálódik, hogy szeretné. Amit fáj látni, hogy egyáltalán nem szeret suliba járni, úgy szívből rühelli, pedig... Ráadásul mondta, hogy nem akar kolis lenni.

Rosszul esett ezt hallani őszintén, mert nem marad túl sok és túl sok jó lehetősége, ha bejárós lenne, pláne nem olyan, ahol valamennyire az ő érdeklődésének megfelelő szakot tud választani. Nekem a nyelvek szeretete miatt kissé könnyebb dolgom volt, de róla elképzelni sem tudom, mit szeretne. Oké, általános tagozatra mehet 10 km-re is... de a Kállóban és Debrecenben szerzett tapasztalataim azt mutatják, nem feltétlenül fizetődik ki, ha közelebbre bejárós valaki, miközben távolabbra vágyik, és simán megkaphatja azt.

Mostanában veszem csak észre, mennyit adott, mennyit tett a személyiségemhez a koli. Máshol és máshogy aligha kaphattam volna esélyt arra, hogy az önállóság alapjaira szert tegyek. Eleve első héten még szerdáig Zsófiéknál aludtam, aztán az apuja segített elintézni, hogy úgy jöjjek haza, hogy "helló, kolis vagyok". A kajáról kellett gondoskodni, be kellett illeszkedni a szobába, a szintre is némileg. Bevallom, másodjára már minden sokkal könnyebben ment, mert Fló rengeteget segített. Kállóval már nem ez volt a helyzet.

Az első egy-két hónap borzasztó volt. Aztán meg felváltva gondolkodtam, hogy most épp a suliban vagy a koliban érzem rosszabbul magam. Nagyon megbénított a sok ember, az, hogy teljesen idegen vagyok, és olyan tévképzeteim támadtak, hogy van egy kialakult légkör, egy közösség, ahova semmiképp sem férek be, és az én helyem rohadtul nem itt van, hanem még az általánosban, ahol Yume meg Fló van. Minden olyan rideg, idegen és rossz volt, az igazgatónak a hangja, a hangosítás, a himnusz is másképp szólt, mint ahogy hozzászoktam, és ezt is utáltam. Kínosan, small talkkal kezdtem ismerősöket gyűjteni, mondataim kötőszava lett az "olyan, mint a régi sulimban" kifejezés, és félév után kezdtem el elhagyni a görcsös ragaszkodást a múlthoz.

A második évben sem csitult viszont a vágy, hogy Flóékkal legyek, ők is elmentek gimibe, új barátokra leltek, az animéseket én is próbáltam megismerni, nyitni feléjük. Emellett az osztályban nem nagyon voltak jók a kapcsolataim, én voltam a csendes lány, közeli barátok, sokszor akár padtárs nélkül. Otthon sem mentek tökéletesen a dolgok, ez a szocializáláson nem sokat segített, de a koliban legalább már nem voltam egyedül. A fő probléma a jegyeim voltak, meg hogy sok volt már a német nagy óraszámban meg az összes többi tantárgy egyszerre. November környékén fogalmazódott meg bennem, hogy át kéne menni a Medgyessybe, egy kósza ötlet után. Aztán összejött, és akkor már ezek után minden simábban ment.

Debrecenben végre azt kaptam, amire szívem mélyén vágytam nyolcadiktól kezdve, csak akkor még féltem, Nagykálló is megrémített. Tizedikben szembesültem azzal, hogy a kétemeletes koli lópikula, a negyedikre már valami felmászni az utazóval. Hogy a Györffyben TÉNYLEG teltház van, nincs olyan négyágyas szoba, ahol sokáig csak hárman laknak. Hogy tényleg idő, mire eljutsz a suliba és nem csak rá kell kanyarodni a másik folyosóra. Hogy lehet némileg modernebb és kényelmesebb egy koliszoba (és akkor a legrégebben felújított emeletről beszélek). Volt egy szar wifi, ami néha egész jó volt, ha három előtt vagy éjfél után használtad. Volt függöny a zuhanyzóban (nem viccelek, Kállóban nem volt), bár meleg víz csak akkor, ha a másik ember is nyomta a gombot; nyilván a trükközés az kellett. Volt éjjeli lámpa MINDEN ÁGY FELLETT. Volt egy fantasztikus szobaközösségem kicsit több, mint másfél évig. Végre Flórával mehettem zuhanyozni, amiről a Korányiban csak álmodtam. Minden szintnek saját mikró, nem kellett a tanáriban megmelegíteni az otthonról hozott sültkrumplit meg rántott húst. Mehettem ki kilencig, akár fél tízig is a városba, mi több, volt MIÉRT kimenni. Mehettünk Fórumba, fagyizni, kajálni valahova, sétálni, Tescóba, barátokhoz, moziba(!), bowlingozni(!) és volt kivel is. Megvolt a lehetőség mindarra, amit egy tinédzsernek ilyenkor csinálnia kéne. Nem kellett nézni a buszokat, hogy ugyan mikor indul, mikorra ér haza, tudok-e enni, tudok-e tanulni, tudok-e aludni. Azt tehettem a zsebpénzemmel, amit akartam, nem kellett beszámolni róla, ha úgy akartam, vettem drágább joghurtot vagy kipróbáltam olyan nasit, amit szerettem volna, de nem vettek nekem. Ha elfogyott a pénz, hát így jártam. A koliban lehetőségem volt szilenciumon tanulni (pár hétig kötelező is volt), akár kistanulóban is, és hiába hallja az ember az ellenkezőjét, igenis figyeltek a tanárok, hogy a szilencium valóban csendes időszak legyen. 

Oké, én teljesen megértem azt, akinek ez nem jön be, akit riaszt a gondolat, hogy idegenekhez kerüljön és úgy lakjon egy szobában. Mert nehéz, eleinte főleg, nekem sem volt könnyű. De ha elsőre nem kap az ember jó szobát, jövőre meg lehet oldani a cserét, már elég hamar körbekérdezik az embereket. Először Adri mellett egy másik elsőst kaptunk, és bár semmi gondunk nem volt egymással, nem bírta pár hétnél tovább. Sajnáltam és kicsit magamra is vettem, bár mi próbáltunk beszélgetni vele. Adri nagyon könnyen barátkozott, szinte első pillanattól fogva eldumáltunk vele és megtaláltunk egy közös hangot: pixwordsszel játszottunk az ágyán ülve aznap este. Ez is azt mutatja, hogy nem mindenki egyforma és nem is kezeli egyformán a dolgokat.

De nem szabad hirtelen feladni. Mert tényleg nehéz és tényleg bele kell szokni, de a kollégium egy óriási buli. Vannak idegesítő szomszédok, akik reggel fél hétkor egymásnak ordítanak, hogy "TAMARAAA!", vannak, akik késő este szaladgálnak a folyosón, vannak tanárok, akik belekötnek a kimenődbe, nem köszönnek vissza, rácsukják a lábadra az ajtót, indokolatlanul egyest adnak a bedugott hajvasalóért, mikor nincs első órád, és te csak kiszaladtál megmelegíteni a vizet a kávédhoz, vagy épp elkapnak a lépcsőn, mikor lesettenkedsz a barátnődhöz este tizenegykor, mert otthagytad nála valamidet. Lesznek idióták, akik e-cigit szívnak a füstérzékelős szobában és beindul a tűzriadó, és ki kell menni akkor is, ha épp zuhanyzol. Leeshet a függöny a zuhanyzóban, mert rosszul van kitámasztva a rúddal. Keresheted napestig a nevelődet, majd mehetsz le, majd fel a fiúszintre a könyvtárba az éjszakáshoz kimenőért. Bejelenthetik, hogy szünetben szállodáztatás lesz és mindent el kell pakolni meg hazavinni. Elhagyhatod (vagy épp bezárhatod...) a lakatkulcsot, és kérheted el a portástól a lakatvágót. Kutathatod a szobakulcsot, amikor felcipelted magad a negyedikre, csak hogy rájöjj, hogy a másodikra lement a szobatársad és magával vitte (és ez még a jobbik eset: gázabb, ha elvitte magával iskolába véletlenül). Lehetnek balhék, tarthatod a részeg szobatársad fejét a kuka felett, vagy épp a hátad, ha a nevelő este ellenőriz. Állhatsz kilométeres sorokat Marika néni irodája előtt, hogy kifizesd a szar sodexos kajádat, amit néha meg se eszel.

De tudjátok mit? Ettől nagyszerű. Sok-sok belsős poén alapja a "koleszos életérzés", és biztosan jobban fog ízleni az otthoni kaja, ha mondjuk egy héten keresztül a zacskós leves az egyetlen meleg étel, amit eszel, mert inkább nem vállalod a menzást. A barátokkal nagyon könnyű tartani a kapcsolatot, mert csupán egy-két emelet választ el titeket: ezt most érzem csak át igazán. És az biztos, hogy egy idő után teljesen az elmédbe ivódik a hangosbemondóban a portások és a tanárok hangja, a csengők, a hajszárító és a mikró, a csövek fura zúgása, a kistanuló ajtajának zaja, ha behúzod. És semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor ezen zajok mellett ti egy jó baráttal a lépcsőn ülve beszéltek a jövőről, az életről és mindenféle komoly-komolytalan témáról.

Igen, nagyon hiányzik.

Aktuálisan hallgatott dal:

Ha már koli, ez a megfelelő dal... <3