(Bocsánat a késésért, de vasárnap este háromnegyed nyolcra értem haza, hétfő reggel pedig már 5-kor keltem... -3-)
Juuj gyerkőcök, ezt a hétvégét nem adtam volta egy tiroli és alpoki utazásért, komolyan mondom. :33 Míg osztálytársaim a Zugspitzén pózoltak, jómagam szombat reggel nyolckor felültem egy Debrecen felé tartó buszra, és vasárnap jöttem haza a 18:55-össel.
A buszon volt helyem, bár hátul és bal oldalon, én meg nem szeretek ott ülni, mert nem látom, ha ki van írva a megállóhely. xD Igaz már háromszor voltam busszal Debrecenben, mégis félek mindig, hogy rossz helyen szállok le. xd Már csak azért is nézhettek hülyének, mert a buszállomás a végállomás is egyben... .-. Hajdúsámsonban a busz fele leszállt, utána félpercenként belefutottunk egy piros lámpába, mikor beértünk Debrecenbe. Yume mama pedig természetesen jócskán megváratott, összesen fél órát ácsorogtam a pékség előtt, miközben próbáltam diszkréten várakozni mélyen tisztelt neechanomra. Nem elég, hogy a buszon majd' megsültem és megfulladtam, még az állomáson is vártam a napon.
Végül megérkeztek, és indultunk, csak sajnos nem Yuméékhez, hanem a TESCO-ba meg Deichmannba, plusz benéztünk egy sportboltba meg egy ruhaboltba is. ^^ Mivel nem vagyok olyan nagy shoppingoló, inkább csak diszkréten nézelődtem, de hamar meguntam, és különböző módokon szórakoztattam magam és neechant. Például a sportboltban a boxerreklámnál feltűnően nyáladztam a kockahasú egyénre, majd a együtt szidtuk a mai divatot ("hódi pamelás" felsők, mindenhol New York, Paris, London feliratok... hát Tokio vagy Seoul miért nincs? TwT xdd), kerestünk csíkos harisnyát vagy combzoknit vagy mit (xd), de nem találtunk... De láttam egy iszonyat cuki ázsiai kisgyereket az anyja karján. :333
Mikor a ruhaneműk vásárlását abbahagytuk (illetve Yume anyja abbahagyta xD), mentünk a Tacskóba. Ott kaptunk fagyit. :33 Ettem egy citromosat, finom volt, csak olyan szomjas lettem utána, hogy... sz'al nagyon. owo Zsó anyjánál meg csak szörp volt, ami ugye édes... Annyira fájt a lábam meg a derekam a mászkálástól meg az álldogálástól, hogy Yumemamával legszívesebben lefeküdtünk volna a Tesco közepére. xD Mikor kiléptünk az ajtón, akkor szembesültünk azzal, hogy időközben eleredt az eső. OTZ Jellemző, hogy nekem nem volt eszemben, hogy hozzak valami kabátot vagy valamit, és Zsóéknál is csak farmerdzseki volt meg egy esernyő. Aztán ott keseregtünk, hogy "bezzeg Japánban ingyen lehet vinni esernyőt, ha esik"... owo
Végül kicsit levágtuk az utat, és már nem is esett, mikor megérkeztünk. Átöltöztünk, közbe' jött a hír, hogy szegény Ritchannak kihagyott a busz egy járatot, így mondjuk meg tudtunk ebédelni, de akkor is. owo DKV forever... .-. Yume olyan szinten fáradt volt, hogy le se akart menni a kb. 50 m-re lévő boltba 3 ásványvízért (de természetesen elráncigáltam :3). xD Ritchan is befutott, hozott fánkot, ami azért vicces, mert mi is vettünk a Tacskóban. xD De ő házit hozott, a mamája csinálta, és nem volt mázas. :3 Bevonultunk a kisszobába, ahova már betettük a matracot, és megnéztünk két HH-s vidit (Ritchan imádja :3). Végigröhögtem. xDD Ja, meg a "Zeusz cicás" vidit is megtekinthettem, így értem, miért vicces ez a kifejezés. XD Egyébként így hárman kb megvesztünk. xD Egymást csapkodtuk a párnákkal, elloptuk azokat a másiktól, csikiztük Yumecchin derekát (különböző sikongatásokat kiváltva belőle, amin jóízűen nevettünk), és az én talpam is kapott jócskán. xD Aztán a mi vendéglátó Zsófink bealudt. O.o Először azt hittük, csak megunta a "verekedést", és sztrájkol, de nem: tényleg aludt. Gondoltuk, hát akkor menjünk ki. x3
Leültünk a konyhába, szóltunk Yume anyjának, hogy lánya kegyeskedett bealudni, és beszélgettünk fogadott uncsimmal. :3 Átlagos témákról, pl. tesiórán bekövetkezett balesetek, ésatöbbi, közben ettünk fánkot (Ritchané jobban ízlett, mint a csokimázas. c: °3°) Aztán eluntuk magunkat bent, és nagy kínnal-keservvel elkértük a kulcsot Zsó anyujától. xD Illetve elkértem... x3 Lementünk a parkba, ahol van egy játszótér is. Mi pedig érett gimnazisták módjára megrohamoztuk először a libikókát, utána pedig a hintát. XDDD
Képek:

Itt Ritchanból előjött a fotós, és elkezdett képeket csinálni a fákról, a fűről... és rólam. x3 (Te jó ég, mi hosszú a hajam... owo) Továbbá megkísérelte vakuval lefotózni a szememet, de nem jött össze, mert mindig becsuktam. xD

Ritchan szeme rajzfilmes effektussal. :3 Tiszta faszántosan néz ki! *^*
És portré is van:
Végül kicsit levágtuk az utat, és már nem is esett, mikor megérkeztünk. Átöltöztünk, közbe' jött a hír, hogy szegény Ritchannak kihagyott a busz egy járatot, így mondjuk meg tudtunk ebédelni, de akkor is. owo DKV forever... .-. Yume olyan szinten fáradt volt, hogy le se akart menni a kb. 50 m-re lévő boltba 3 ásványvízért (de természetesen elráncigáltam :3). xD Ritchan is befutott, hozott fánkot, ami azért vicces, mert mi is vettünk a Tacskóban. xD De ő házit hozott, a mamája csinálta, és nem volt mázas. :3 Bevonultunk a kisszobába, ahova már betettük a matracot, és megnéztünk két HH-s vidit (Ritchan imádja :3). Végigröhögtem. xDD Ja, meg a "Zeusz cicás" vidit is megtekinthettem, így értem, miért vicces ez a kifejezés. XD Egyébként így hárman kb megvesztünk. xD Egymást csapkodtuk a párnákkal, elloptuk azokat a másiktól, csikiztük Yumecchin derekát (különböző sikongatásokat kiváltva belőle, amin jóízűen nevettünk), és az én talpam is kapott jócskán. xD Aztán a mi vendéglátó Zsófink bealudt. O.o Először azt hittük, csak megunta a "verekedést", és sztrájkol, de nem: tényleg aludt. Gondoltuk, hát akkor menjünk ki. x3
Leültünk a konyhába, szóltunk Yume anyjának, hogy lánya kegyeskedett bealudni, és beszélgettünk fogadott uncsimmal. :3 Átlagos témákról, pl. tesiórán bekövetkezett balesetek, ésatöbbi, közben ettünk fánkot (Ritchané jobban ízlett, mint a csokimázas. c: °3°) Aztán eluntuk magunkat bent, és nagy kínnal-keservvel elkértük a kulcsot Zsó anyujától. xD Illetve elkértem... x3 Lementünk a parkba, ahol van egy játszótér is. Mi pedig érett gimnazisták módjára megrohamoztuk először a libikókát, utána pedig a hintát. XDDD
Képek:

Soracchin és Ritchan a libikókán. :3 Mint ahogy látszik, szegény Ritchannak magassága miatt leért a lába, így hát csak a sebességet tudta élvezni. xDD
Itt Ritchanból előjött a fotós, és elkezdett képeket csinálni a fákról, a fűről... és rólam. x3 (Te jó ég, mi hosszú a hajam... owo) Továbbá megkísérelte vakuval lefotózni a szememet, de nem jött össze, mert mindig becsuktam. xD


És portré is van:
Most komolyan. Csak szerintem olyan itt egy kicsit Ritchan. mint a Watamote-ból Mokocchi? owo
![]() |
Nyakában a Szabadság Szárnyai/Flügel der Freiheit/Jiyuu no Tsubasa/Wings of Freedom :3 |
Közben szinte végig az AoT 1. openingjét énekeltük, több nyelven is, és még egy paródiásat is. xD Miután kijátszottuk magunkat, sétáltunk egy kicsit. A Megyó fele mentünk: furcsa volt így látni, hogy nem volt a kapun OSzAKE felirat. x3 Ritchannak lassan haza kellett mennie, ezért felmentünk vissza Zsóékhoz és felkeltettük Yumemamát (Zsófi ráugrott, én pedig tapintatosan rákiáltottam, hogy "Kelj fel, álomszuszék!" xD). Még kicsit gépeztünk, majd Ritchant kikísértük a buszmegállóba. Amúgy egy csomót játszottam az AoT-os játékkal Yume telóján, mert bár az én telefonom is letöltötte, konkrétan cs*szett megnyitni. .-.
Gyorsan elbúcsúztunk Ritchantól, mikor jött a busz, és mentünk vissza, ez volt olyan 7 óra fele, ha jól emlékszem. A Medgyessynél láttunk egy pár macskát, de nem sikerült megfogni őket. :< Pedig nagyon aranyosak voltak. :3 Amúgy olyan békés volt a hangulat. Rég nem éreztem magam olyan kellemesen, mint mikor Yumecchinnel visszafele mentünk. ^^
Zsóéknál vacsoráztunk, bementünk a kisszobába és megmutattam Yuménak az egyik Tabis vidit, amit már itt linkeltem. xD Néhányszor lejátszottuk azt a videót is, amin nagyszerűen hallatszik Seungri röhögése, mikor TOP Taeyanggal havat eszik. :"DDD Rengeteg Videómániát is néztünk, ilyen film- és műsorkritikát. Az is egy idióta ember. xD Meg aztán néztünk Szefit is asszem... Aztán Dayuucchin ír, hogy a Szombat esti lázban ment a "Négácsécsánágá", azaz a 2NE1 híres I am the best-je. Ezért beültünk a nagyobbik szobába a TV elé pisztáciával megrakodva, de meguntuk, hogy nem mutatják már az összefoglalót, ezért neechan megkérte az anyját, hogy majd szóljon, ha lesz, mi meg bementünk megint gépezni. x3 Amúgy mikor láttam az előadást, nem tetszett. :I Jobb koreográfiát is összehozhattak volna egy k-pop dalra. Az meg csak hab a tortán, hogy állítólag a japán verzió volt. x3
Olyan éjfél körülig néztünk videómániát, ám mikor már azt se értettük, amit Dancsó Péter egy Gyurcsányos (bocsánat, Feris xD) filmről beszél, úgy véltük, ideje lenne aludni. xD Még játszottam egy kicsit az AoT-os játékkal, majd beauludtunk.
Másnap olyan 10 óra körül keltünk fel. Egyetlen tervünk vasárnapra az volt, hogy lemegyünk a játszótérre. x3 Zsó még le akart fürödni, hajat akart mosni, és még epilált is. xD És ahhoz képest, hogy azt mondta, "most egy visításokkal járó cselekedetének leszek tanúja", meg se nyikkant, míg én a rinmarugames.com-on böngésztem. Aztán mentünk Zsófi anyjával a Lidl-be, vettem magamnak meg niichannak csokit, olyat, mint múltkor OSzAKE-n. :3 Zsó megint beszívott tőle egy kicsit. xD Míg mi megjártuk a boltot, neechan írta a házi dolgozatát Ricsiről (:"D) a Walking Dead-ből. Mire kész lett mindennel, fogalmazással, hajmosással, és mehettünk volna lefele, mit ad Isten, dörög, villámlik, esik. F*sza... .____. Mikor már nem tombolt annyira a vihar, kimentünk Yumecchinnel az erkélyre, és direkt ilyen apokaliptikus hangulatú dalokat (főleg rockot, vagyis Gazettét x3 meg a Deadmen Wonderland openingjét :3) hallgattunk. Akkor is baromi jól éreztem magam. :3 Lehet kissé furcsák vagyunk, hogy pont akkor állunk ki az erkélyre, mikor ilyen ítéletidő van, de annyira nem is ért minket az eső se meg hideg se volt, és hát na. Ezek vagyunk mi. :3 Kissé idióták, kissé lököttek, de így érezzük jól magunkat. ^w^ Aztán vittünk ki egy kis fagyit is, akkor már csak dörgött egy picit az ég. :3
Végül lementünk, de nem libikókáztunk vagy hintáztunk, csak sétáltunk a vizes fűben. Főleg mivel Zsó beszari; nem mert a játszótérre menni, mert vagy attól 50 m-re fociztak fiúk. .-. Most őszintén, kit érdekelt volna, ha látnak? x3 Engem aztán nem. owo Jó, mondjuk biztos vizesek voltak a játékok, de na. xd
Tehát sétáltunk. Megpróbáltam rávenni Zsót, hogy versenyezzünk (egy fél méterre lévő virágig kellett volna csak futni xd), de mikor egy lépést tettem... egyszerűen elvágódtam. Elcsúsztam a füvön. xDDDD Yume ott röhögött rajtam, én meg gyorsan felpattantam, mintha mi se történt volna. omo Zsófi percekig kacagott rajtam, én meg türelmetlenül vártam, mire befejezi. x3 Közben annyit makogott: "Seungri...Seungri! XDDDD" Mire megnyugodott, közölte, hogy saját nevetéséről a fiatalabbik Seunghyun fiúé jutott eszébe. xD Fuck logic. Kisvártatva állóbirkózásba kezdtünk, majd elővettem a telómat, elindítottam rajta a Zanpakuto Fight-ot, ami egy olyan alkalmazás, ami a különböző szereplők támadásait tudja lejátszani a Bleachből, ha pedig csak úgy hadonászol a telefonnal, kardsuhintást és ütést imitál. Én meg így "vertem meg" neechant. >:3 És még én szóltam meg Yumecchint, hogy viselkedjen érett otaku módjára. xDD Mikor Yume megunta, hogy "elgyepálom", elkezdett lóheréket keresgélni a fűben. És talált is. ÖTÖT! Én meg egyet se. ;-; Meg azt mondta, fent megmutatja a "k*rvanagy lóheréjét". Na persze, hogy senki se gondolt rosszra. :33 XD
Miután felmentünk, megint ettünk csokit, pihentünk, aztán elindultunk az állomásra. Mennem kellett, háromnegyed hét körül, indult a buszom. :I Rákerestem, hogy a buszomnak mi a végállomása, és milyen jól tettem, mert alighogy megérkeztünk, már szinte indult is. Gyorsan elbúcsúztam neechanéktól, és felszálltam. Már Sámsonban jártunk, mikor arra lettem figyelmes, hogy esik. És nálam még mindig csak a kapucnis felsőm volt! Ráadásul a függöny ki volt húzva és zavart a bámészkodásban. >:I Hiába löktem arrébb, mindig visszafújta a szél. .-. Végül meguntam és bezártam az ablakot. xD (Amúgy a buszon csak én voltam meg egy srác, aki Vállajig utazott. x3) Szerencsére mikor otthon leszálltam, nem esett. Otthon semmi különös, kivéve hogy kivettem a csokit és letettem az ágyra, anya meg ráfeküdt, ezért nem találtam, bekerestem az egész házban. Végső elkeseredésemben kértem meg anyát, hogy álljon már fel, és ott volt. :c xD Sz'al megettük az agyonnyomott csokit, aztán fürödtem és aludtam. Próbáltam ugyan elkezdeni a bejegyzést, de rohadtul nem jutottam semmire. xDD Tegnap pedig túl fáradt voltam ahhoz, hogy visszaemlékezzek és rekonstruáljam, mi is történt. Szóval újfent elnézést a késésért! ^^''
Most nem aktuálisan hallgatott dalt linkelek, hanem... (remélem normálisat sikerült, nem tudom meghallgatni ><")
Csak neked Ritchan. :33 Guren no Yumiya~