Ismételten leszögezem: véleményem személyes, egy 15 éves fiatalé, ne nézz le érte és ne ítélj el. Peace! ^.^
Érdekes dolog, hogy én egyaránt voltam eddigi életem során kiközösítő és kiközösített is. Elsős koromban volt egy kislány, akit mindenki utált az osztályban. Mikor játszottunk, ő egyedül maradt, senki nem választotta párjának, stb. Egyszer kaptam tőle egy hajgumit, de nem fogtam fel vele a hajamat, mert az az övé volt (egyébként még ma is megvan). Nem volt egy szép lány, de nem kellett volna így viselkednem vele. Már annyira, de annyira bánom, és folyton mardos a bűntudat, hogy én hogy lehettem kicsiként ennyire kegyetlen vele, nem volt hozzá se jogom, se okom. Pedig csak azért hazudta azt, hogy a nagymamám az övé is, hogy valaki legalább törődjön vele. (Nyaa, most olyan szar kedvem lett. owo) A gyerekek tudnak a legkegyetlenebbek lenni.
Kiközösített... hm, az a helyzet, hogy jelenleg is az vagyok. Vagyis inkább nem gazán illeszkedtem be, jobban mondva saját magamat közösítettem ki. Nem szeretek egy olyan közösségbe tartozni, ahol az embereknek merőben ellenkező az értékrendje az enyémtől. Ezzel nem arra szeretnék utalni, hogy én csak olyan osztályban érezném jól magam, ami tele van k-popperekkel és otakukkal, eszemben sincs ezt állítani. Inkább az a gond, hogy nem akarok olyan osztályba tartozni, akik minden hétvégén beb*sznak, akiknél a menőség azt jelenti, hogy ki mennyire szemtelen és tiszteletlen a tanárral, mennyire tud neki (és a másiknak) beszólni, kinek milyen telefonja, márkás ruhája van. Az olyan értékeket miért nem lehet "menőségfaktorként" kezelni, mint a humor, a kedvesség, a szorgalom, a kitartás, a tudás, a tehetség? Amúgy a kedvencem az volt, mikor az egyik szobatársam bekapcsolt egy zenét, a másikuk azt mondta, jó szám, én meg bejelentettem, hogy nem ismerem. Elkerekedett szemeket kaptam, és egy olyan megjegyzést: "Hol élsz te, hát nem is vagy ember?!" .___. Mindig is éreztem, hogy ezen planéta légkörének túl nagy a nyomása, megyek is vissza a saját galaxisomba, viszlát... ( ´ ▽ ` )ﾉ゛ (ﾉ≧∇≦)ﾉ ﾐ ┸┸ Bezzeg ha azt mondom nekik, Super Junior, theGazettE vagy One Piece, néznek mint Rozi a moziban. .-.
A második téma a "rómeó-és-júlia" effektus, azaz a szerelem első látásra. Nos, én ebben nem hiszek. Amit egyesek annak tartanak, véleményem szerint nem más, mint fellángolás, amolyan "ez első blikkre egy szimpatikus ember". Mondjuk érdekes, hogy pont én beszélek, aki még sose volt szerelmes. x3 Egy embert nem lehet három másodperc alatt megismerni és tudni, ő lesz az igazi. Én legalábbis így tartom. Ragaszkodom is ahhoz, hogy csak úgy járjak majd bárkivel is, hogy már jó ideje ismerjem, személyesen.
(Ez nem volt túl hosszú. x3)
Harmadik: miért mennek tönkre a házasságok és egyáltalán mi az a házasság? Már azon a definíción kívül, miszerint két ember összeköti az életét. A házasság egyébként szerintem formalitás, bár nem azt mondom, szeretem az esküvőket. (De azt sose értettem, hogy egy napért miért kell több százezer forintot költeni kajára, ruhára, hely kibérlésére, stb. Egyszer voltam koszorúslány, mi is kölcsönöztük a ruhát, nem volt túl olcsó gyerekek, pedig már évekkel ezelőtt volt, azóta meg csak még drágábbak.) Valamiféle ösztön az, hogy saját párunkat kisajátítsuk. Ami tönkretehet egy látszólag tökéletes kapcsolatot, szinte bármiféle ok lehet. Lehet a két fél összeérhetetlensége, eltérő gondolkodásmódja, értékrendje, esetleg egyikük megcsalja a másikat, de lehet ok a rossz nemi életük (mind a megcsalásra, mind válásra). Egyébként ritka az a házasság, ami nem megy tönkre előbb vagy utóbb. Az ember folyamatosan újdonságra vágyik, nem bír megmaradni egy állapotban. Ahogy Murphy mondta vala: minden ami elromolhat, el is romlik. Lehet még ok az egyik fél függősége.
És ezzel el is jutottunk a negyedik témáig. Függőség. Az egyik legrosszabb dolog, amit az ember tehet. Lehetünk bármitől függőek, alkohol, gyógyszer, drog, cigaretta, szerencsejáték, internet... A leszokás borzasztóan nehéz. Az első három pedig nemcsak a függőre veszélyes, hanem a családtagokra, barátokra is. Nem egy család megy tönkre az édesapa alkoholizmusa miatt. Az meg csak a hab a tortán, hogy ezeket nem ingyen osztogatják... Gyorsan le is kopogom, mielőtt kimondom: sose voltam berúgva, nem szívtam el egy szál cigit se, gyógyszert kizárólag akkor veszek be, ha beteg vagyok, beszívni maximum oxigéntől szoktam, esetleg az internet az, ami nélkül nem érezném magam teljesnek. De ehhez hozzátartozik, hogy neechanékkal nem tudnék máshogy kommunikálni, ezen kívül az én kedvenc dalaimat nem adják a rádióban, kedvenc filmjeimet és animéimet pedig nem vetíti a tévé. Nem is szándékozok kipróbálni semmiféle szert, nehogy már ettől függjön a jókedvem!
A legérdekesebb témát is felsorolta az én kedves fogadott uncsim: az öngyilkosságot. Szerintem saját életünket kioltani gyávaság. Megfutamodás az élet problémái elől, a küzdelem feladása. (Japánban mondjuk pont akkor teszik meg, ha nem bírnak együtt élni a szégyennel.) Gondolhatnád, persze, könnyen beszél egy 15 éves kis csitri... de ha azt mondom, az én fejemben is megfordult már a gondolat, és mégis itt vagyok, talán nem is olyan furcsa. Mert igen, megfordult már, de arra jutottam, nincs értelme. Mert annyi minden jóról maradhatnék le, még olyan sok dolog van, amit meg szeretnék tapasztalni, el szeretnék jutni Japánba, Dél-Koreába, Bigbang koncertre, Mondoconra menni, felfedezni egy csomó kultúrát, nyelveket tanulni. Szeretném egyszer a gyermekemet a kezemben tartani. Rendkívül szerencsésnek mondhatom magam, hogy vannak ilyen céljaim. Ennek ellenére rengetegszer érzem magam depressziósnak (tudom, te meg tankcsapdásnak... xd), amikor csak sírni van kedvem, és elég egy rossz szó, egyetlen apró negatív gesztus, máris kiakadok. Ezt azzal próbálom ellensúlyozni, hogy példát veszek kedvenc idoljaimról, olyan emberekről, akik kitartóak és küzdenek. Kerestem magamnak hobbit, nagyszerű embereket ismertem, akik mellett nem félek önmagam lenni, és akik ugyanazt szeretik, amit én. Mostanában ha rossz a kedvem, kisírom magam koreai balladákra, GazettE-re, ha jó kedvem van, SNSD-t, Block B-t, EXO-t, meg úgy általánosságban k-popot hallgatok. Nekem ez szokott beválni. ^^
Hmm, most egész jól esett kiírni ezeket magamból. Ritchan, remélem nem haragszol, hogy nem mondtam el, miről írok végül, és némiképp kárpótol, hogy mindet kifejtettem. :P
Oyasumi minna~ ^^
Aktuálisan hallgatott szám (mert Soracchin mindig hallgat zenét, még éjjel háromnegyed egykor is x3):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése